Állati fehérjetakarmányok

 

A halliszt 60-70 % nyersfehérjét tartalmaz, lizinben, metioninban, triptofánban és a többi esszenciális aminosavakban igen gazdag, biológiailag a legértékesebb baromfi-fehérjetakarmány. ME- értéke is nagyobb a többi fehérjeforrásénál, jelentõs a kalcium- és foszfor - tartalma . Baromfitápokban általában 3-6 %-ban szerepel, nagyobb arányú felhasználás ár szempontból nem indokolt.

A jó minõségû halliszt 2-3%-nál több konyhasót, 10%-nál több nyerszsírt nem tartalmazhat. Befejezõ hízótápban, vágás elõtt 7-10 nappal már nem célszerû etetni, mert a hús hal-ízû lesz.

 

A húslisztek 50-60 % fehérjét tartalmaznak, lizinben gazdagok, de metioninban hiányosak. ME értékük kisebb a halliszténél. Kalcium- és foszfor- tartalmuk esetenként túlzottan nagy lehet. Minõségük a csont és a zsírtartalomtól függ. A jó minõségû húsliszteket baromfitápokban 2-5 %-ban használják.

 

A vér állategészségügyi okok miatt csak fõzés után etethetõ. Egyes aminosavakban (izoleucin) hiányos fehérjéje és a többi állati fehérjetakarmányokhoz viszonyítva nehezen emészthetõ. Baromfitakarmányokban 3%-nál nagyobb arányban ne etessük.

 

A toll- liszt nagy fehérjetartalmú (82%), különösen gazdag egy kéntartalmú aminosavban, a cisztinben. A baromfi a toll-liszt fehérjéjét még a feltárás esetén is rosszul emészti. A tolltermelés érdekében indokolt 2-3%-os arányú felhasználása a tápban.

 

Keltetõ üzemek melléktermékei, a terméketlen és a befulladt tojások, a kelésgyenge csibék felfõzve értékes fehérjetakarmányok, különösen akkor, ha a héjrészeket eltávolítjuk.

 

A tejtermékek közül, a teljes vagy a fölözött tej értékes fehérjetakarmány. Csak friss állapotban, vagy felfõzve, illetve alvasztva alkalmazzuk. Etetése esetén az etetõ edények tisztaságára nagyon kell ügyelni, mert a termék gyorsan romlik és ilyen állapotban etetve bélhurutot okoz. A savó, a sajt, a túró és az író szintén értékes fehérjetakarmányok.

 

 

 

Tejipari melléktermékek

 

A tejipari melléktermékek különálló, fontos csoportot képeznek. A nem kérõdzõ háziállatok takarmányozásában az állati eredetû termékeknek nagy a jelentõségük. A sertések és a baromfi takarmányozásában szerepük vitathatatlan. A nyulak takarmányozásában azonban az állati eredetû takarmányféleségek szükségessége vitatott. Sok gyakorlati tapasztalat arra utal, hogy a nyulak is meghálálják az állati eredetû takarmányokat. Több olyan kísérlet ismeretes viszont, amelyek ezt tagadják. A kísérleteket végzõ kutatók abból indultak ki, hogy hazánk ilyen takarmányokban szegény, az importtakarmányokra fõként a nagyobb jelentõségû sertésnek és baromfinak van szüksége. A hazai nyúltenyésztés gyors fejlõdését a nyulászok nem is kívánták azzal gátolni, hogy takarmányok terén a sertés és a baromfi versenytársává tegyék a nyulakat. Ezért az állati eredetû takarmányok helyettesítését kezdték fontolóra venni. Ma az az álláspont, hogy ezek a takarmányok a nyulak részére nem feltétlenül szükségesek.

Ugyanakkor egészen más a helyzet a melléktermékekkel. Ha ezek valahol nagyobb mennyiségekben, kedvezõ áron rendelkezésre állnak, fölhasználásukról célszerû gondoskodni. A tej és tejtermékek alkalmasak a nyúl, fõként a szoptatós anyanyulak etetésére. A 4-5 kg élõtömegû, 8 fiókát szoptató anyanyúlnak 1-2 dl tejet adjunk, frissen vagy alvasztva. Etetésekor ugyanúgy járunk el, mint a többi, nedves, nagy víztartalmú melléktermékekkel, vagyis darakeverékkel készítünk morzsalékos lágyeleséget. Adhatunk túrót, sajthulladékot is, amibõl 1-3 dkg-ot számíthatunk egyedenként. A tejes keverékek etetése során nagy gondot kell fordítani a higiénés rendszabályokra. Az etetõket rendszeresen, nagyon gondosan kell takarítani, semmiképpen sem állhat a nyulak elõtt hosszú ideig a tejes keverék. A megsavanyodott tej bizonyosan emésztõszervi bántalmakat okoz.

A tejpor rendkívül értékes, fontos takarmány, azonban kistermelõk aligha tudnak hozzájutni. Keverõüzemek 1-3 %-ban keverik a granulált tápokba, de napjainkban a legtöbb hazai tápban éppen a magas ár miatt nincs tejpor.

Vágóhidakon, húsfeldolgozókban keletkezõ hulladékokból vegyes állati fehérjeliszt készül, ami szintén elsõsorban a tápkeverõ üzemekbe kerül. A nyúltápokba 1-3 %-nyi mennyiségben keverik be. Ha a kistermelõ valahol mégis hozzájut ilyen liszthez, akkor alaposan vizsgálja meg a tételt. Ha a liszt nem bûzös, nem mutat romlottságra utaló nyomokat, akkor fel lehet használni. A nyulak egyébként nem szívesen fogyasztják a romlott állati lisztet, az ilyennel készült keveréket is otthagyják. Ennek ellenére elõfordulhatnak idõnként mérgezések is.

A halliszt rendkívül fontos takarmányunk. Fõként norvég és perui feldolgozóktól származik, kizárólag importtakarmány. Gyakorlatilag minden sertés- és baromfitápban megtalálható. Nyúltápokba is kerül 1-2 % mennyiségben. Ha a kistermelõk maguk hozzájutnak, ügyeljenek a sótartalomra, mert esetenként a halliszt nagyon sós.

Itt említjük meg a toll-lisztet, amit megfelelõ elõkezelés után fõként angórák takarmányozásában vehetünk figyelembe. A toll fehérjéje a nyulak szõrnövekedésére kedvezõ. 2-4 % mennyiségben etethetõ.