A horgászat jogi szabályozása

Jogai annak vannak, aki tiszteletben tartja másokét is. A horgászatot bizonyos szabályok, keretek közé kellett szorítani, hiszen senkinek sem lenne jó, ha bárki azt tehetné, amit akar. Bizonyos értelemben még a halaknak is vannak jogaik, még ha nem is törvény adta értelemben. Horgászvizsgánk következő fejezeteiben átvágjuk magunkat a horgászat-halászat jogi szabályozásán.

A horgászat általános feltételeit Magyarországon a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény szabályozza, melyet legutóbb az országgyűlés 1999. december 21.-i ülésnapján elfogadott CXIX. törvény módosított.

E törvény a halászati jog gyakorlásának feltételeit, a Magyar Köztársaság területén levő vizeken és halászatra alkalmas vízilétesítményeken folyó, a halgazdálkodással, a hal és élőhelyének védelmével összefüggő tevékenységeket, az ezeket végző személyek jogait és kötelezettségeit, valamint a halászati igazgatással összefüggő feladat- és hatásköröket szabályozza.

E törvény hatálya a horgászat, a tiltott eszközök és módok, a halászati őrzés, a halállományt, illetőleg táplálékforrását veszélyeztető vad gyérítése, a külföldről származó egyedek telepítése vonatkozásában a haltenyésztési létesítményre (halastó) is kiterjed.

Védett hal esetében e törvény rendelkezéseit a természet védelméről szóló törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

A vizek halgazdálkodását minden országban szabályozni kell, hiszen olyan, a természet rendjébe történő beavatkozásról van szó, amit nem engedhet egyetlen ország sem szabadjára.

Védeni kell az embert körülvevő természeti környezetet, sok esetben, magától az embertől. A természetes életközösségből egy faj egyedeit csak olyan mértékben szabad kiemelni, hogy ez ne veszélyeztesse az adott faj természetes megújulását, vagy azt az ember tudatos beavatkozása még ellensúlyozni képes legyen.

Meg kell különböztetnünk ezért a halastavakat, ahol tudatos, szabályozott haltenyésztés folyik és a törvény szerint értelmezett halászati vízterületeket (természetes állóvizek, folyók, holtágak, bányatavak, víztározók).

A halastavakban a telepítés, lehalászás, takarmányozás, a halállomány szabályozása teljes egészében az ott gazdálkodó személy irányítása alatt van, ezért elsősorban az ő érdeke, hogy minden szükséges intézkedést megtegyen a zavartalan gazdálkodás érdekében. E halastavak szabályozása éppen ezért kevésbé szigorú, többnyire csak a természetvédelmi és állatvédelmi rendelkezések betartására korlátozódik.

A halászati jog

A halászati jog – mint vagyonértékű jog – a halászattal összefüggő jogosultságok és kötelezettségek összessége, amely – ha a törvény másképp nem rendelkezik – a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része.

Ez azt jelenti, hogy a halászati jog nem egyenlő azzal, hogy kinek van joga az adott vízen halászni/horgászni. Valójában azt jelenti, hogy ki szedheti ennek a vagyonértékű jognak a hasznait, és kit terhelnek az ezzel járó kötelezettségek.

Holtág, bányató és víztározó esetében a halászati jog a Magyar Államot illeti meg, kivéve az önkormányzati tulajdonban lévő holtágat és bányatavat, amennyiben a tulajdonos önkormányzat a halászati jogot gyakorolni kívánja.

Hazánkban a nagy folyók, tavak állami tulajdonban vannak. Ebbe a körbe tartozik még az előbb felsorolt holtág, bányató, víztározó is. Ezeken a vizeken a halászati jog is az állam kezében van. Az önkormányzatok nem minden esetben tudnak élni a törvény adta lehetőséggel, így azokon az önkormányzati vizeken, ahol az önkormányzat nem jelezte, hogy jogaival élni kíván, szintén az állam gyakorolja a halászati jogot. Az önkormányzatok azonban haszonbérbe is adhatják a halászati jogot, így az akár magánszemélyek vagy Halászati Termelő Szövetkezetek birtokába is kerülhet.

Ha a halászati vízterület egy személy tulajdona, a halászati jogot a tulajdonos önállóan gyakorolja, ha több személy – ideértve a Magyar Államot is – tulajdona, a halászati jogot a tulajdonosok közösen gyakorolják. Magánszemély tulajdonában is lehet halászati jog. (Erre az 1977. évi 30. számú törvényerejű rendelet adott lehetőséget, de ez az 1997. augusztus 26. napjával életbe lépő új törvény értelmében megszűnt.)

A vizeken a halgazdálkodási tevékenységet általában nem a halászati jog tulajdonosa gyakorolja, hanem az a jogi vagy természetes személy, akinek ezt a jogot a tulajdonos átengedte. A halászati jog hasznosítóját – a halászati jogot gyakorolni kívánó tulajdonost vagy a haszonbérlőt – nevezzük halászatra jogosultnak. A halászatra jogosult természetes és jogi személy egyaránt lehet, de többnyire ez utóbbi (horgász egyesület, halászati szövetkezet, kft. stb.).

A halászati jog gyakorlásával kapcsolatos törvényi kötelezettségek teljesítéséért a halászatra jogosult felel.

Nézzünk egy példát:

Az önkormányzat a falu határában elterülő holtág halászati jogát haszonbérbe adja a település horgász egyesületének. A halászatra jogosult így az egyesület lett. A halgazdálkodási szabálysértésekért így nem az önkormányzat, hanem az egyesület vonható felelősségre. (pl., ha nem vágnak télen léket a befagyott holtágra, ami miatt tömeges halpusztulás keletkezik – a halpusztulásért nem az önkormányzat marasztalható el, hanem az egyesület.) Természetesen előnyökkel is jár a halászati jog bérbe vétele az egyesületnek, hiszen mint halászatra jogosult ő adja ki a vízterületre az érvényes engedélyt, aminek ára van, így a halászati jog hasznait is az egyesület élvezi.

Mi a helyzet, ha a halászati jog tulajdonosa az Állam?

A régi gyakorlattal ellentétben az államot megillető önálló halászati jog hasznosítása nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján, haszonbérbe adás útján történik. A halászati jog haszonbérletére vonatkozó szerződést határozott időre kell megkötni.

A bérbeadó a halászati jog haszonbérletére kötött szerződést azonnali hatállyal akkor is felmondhatja, ha a haszonbérlő

·         a haszonbérleti szerződésben vállalt, valamint a törvényben írt kötelezettségeit a teljesítésre megfelelő határidőt tartalmazó felszólítás ellenére sem teljesíti;

·         a halászati jogot alhaszonbérletbe adja;

·         a természetvédelem, illetve a vízgazdálkodás érdekeit súlyosan veszélyezteti.

A halászati jog gyakorlásával érintett ingatlanra vagy tevékenységre vonatkozó rendelkezések

·         A halászati jog gyakorlásával érintett ingatlan tulajdonosa, használója köteles tűrni, illetve lehetővé tenni, hogy az ingatlanon keresztül a jogosult – ha ez másképp nem lehetséges – a vízhez külön jogszabályban meghatározott korlátozások betartásával eljusson, az ingatlanon a halászati tevékenység időtartamára fogási eszközt elhelyezzen, illetve használjon, a vízen halászati tevékenységet folytasson, valamint a fogási zsákmányt elszállítsa (halászati szolgalmi jog).

·         A vízparti ingatlanra is kiterjedő áradás esetén annak tulajdonosa köteles tűrni, illetőleg lehetővé tenni a halivadéknak a halászati vízterületre történő visszajuttatását.

·         Az ingatlan tulajdonosát, használóját a fenti két bekezdés szerinti korlátozásból eredő károkozás miatt kártalanítás illeti meg.

·         A vízilétesítmény üzemeltetője köteles a jogosultat a víz leeresztésével, feltöltésével járó, vagy más, a halászati jog gyakorlását akadályozó tevékenységének megkezdéséről és annak várható időtartamáról – a szükséghelyzetet kivéve – legalább nyolc nappal megelőzően értesíteni.

·         A hal természetes mozgását akadályozó létesítmény építéséhez (átalakításához, felújításához, megszűntetéséhez stb.) a halászati hatóság, a vízügyi hatóság, valamint természeti, illetőleg védett természeti terület esetén a természetvédelmi hatóság szakhatósági hozzájárulása szükséges.

·         A nagy értékű természetes vízi halállományok ívási vándorlásának biztosítása érdekében a halászati hatóság a folyókon épülő duzzasztóművek beruházóját (üzemeltetőjét) hallépcső létesítésére és működtetésére kötelezi.

·         A halak ívási időszakában a vízilétesítmény üzemeltetője a vízszintszabályozás során a környezettani (ökológiai) szempontokat is köteles figyelembe venni.

·         A halászati vízterületen bekövetkezett halpusztulás esetén a víz tulajdonosa, használója (a vízilétesítmény üzemeltetője), a vízparti ingatlan tulajdonosa, használója, valamint a jogosult a vízmintavételt és a szükséges vizsgálat elvégzését a megjelölt szervezet számára köteles lehetővé tenni és tűrni.

A fentiek kissé száraznak tűnhetnek, de gondoljunk csak bele, milyen fontos kitételeket tartalmaznak. Sajnos sok vizünknél lassan magánosítják a partokat. Szaporodnak az engedély nélkül, vagy engedély birtokában épített vízparti stégek, kikötők. Láttam számos, kerítéssel lerekesztett „birtokot” is. Sok a lelkiismeretes horgász, de vannak olyanok is, akik visszaélnek a magántulajdon szentségébe vetett hittel, úgy gondolják, hogy amit lerekesztenek, az csakis az övék, mindennel ők rendelkezhetnek. Szerencsére ez nem így van. A másik fontos kérdés az ívási területek védelme. Emlékszem még azokra az időkre, amikor a víztározónk tavaszi árhullámát követően a szélvízbe húzódó, ott ikrázó halakról pillanatok alatt leengedték a vizet az akkori szakemberek. A kikelő ivadékokat a kőgát elvágta a nyílt víztől. Mentettük, ami még menthető volt, de sokáig bűzlött a part az elmúlás emlékétől. Szerencsére napjainkban már jobban odafigyelnek erre, és ha mi, horgászok is jobban ügyelünk vizeinkre, idővel talán nem csak a telepítésből származó halakat űzhetjük a természetes vizek partján.

Ha már szóba került a hal mint „érték”, nézzük, kinek a tulajdona.

A hal tulajdona

A Polgári Törvénykönyv előírásainak megfelelően a folyóvizekben és természetes tavakban élő hal az állam tulajdonában van. A jogosult a hal tulajdonjogát annak jogszerű kifogásával szerzi meg.

Nézzünk egy példát:

Vegyünk egy folyószakaszt, ami a folyókra vonatkozó rendelkezés szerint állami tulajdon, a halászati jogot is az állam gyakorolja, de példánkban ezt haszonbérbe adja egy halászati szövetkezetnek, aki így jogosultságot szerez arra, hogy pl. a területre engedélyt adjon ki a horgászoknak. Mivel gondoskodó szövetkezetről van szó, ezért a saját nevelő tavaiból bőségesen telepít a bérbe vett folyószakaszon. Amint a halakat betelepítette, azok máris állami tulajdonba kerültek, de csak addig, amíg el nem érik a kifogható méretet, és a szövetkezet halászai törvényes eszközökkel ki nem fogják őket. Ekkor újból a szövetkezet tulajdonába kerültek a halak. Mi történik, ha egy horgásznak sikerül kifognia valamelyiküket? Mivel a szövetkezet területi jegyet adott ki a horgásznak, ezzel a kifogott hal tulajdonjogáról is előre lemondott. Ha a halat törvényes előírásokat betartó horgász fogja ki, a hal az ő tulajdona. A horgász a hallal szabadon rendelkezik, de el nem adhatja, hiszen erre vonatkozó kereskedelmi engedélye nincs.

Más a helyzet, ha a vízterület nem állami tulajdonban van, hanem a halászati tevékenységre jogosult (önkormányzat, magánszemély, gazdasági társaság) tulajdonában. Ez általában kisebb, zárt vizekre és halastavakra jellemző. Ebben az esetben a hal kihelyezését követően nem változik a tulajdonjog, a hal folyamatosan a jogosult tulajdonában marad, aki a hal kifogása után azzal szabadon rendelkezik. E rendelkezési jogot bizonyos mértékig korlátozza, ha a vízterület valamilyen természetes víz, holtág, bányató, víztározó, tehát ha a halászati törvény fogalmai szerint halászati vízterületnek minősül, a halnak el kell érnie a jogszabályban meghatározott legkisebb kifogható méretet.

Az ingatlan-nyilvántartásban halastóként bejegyzett vizekre ez nem vonatkozik, ezekből a vizekből a halakat a tulajdonos bármilyen méretben kifoghatja, vagy horgásztatással értékesítheti. (Az áruházak akváriumában úszkáló méreten aluli halak is ilyen vizekből származnak.)

(A következő részben a halfogáshoz szükséges okmányokról olvashattok.)

Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Polyák Csaba, Kovács György